|
"Valami véget ért…"
1994. szeptember 3-án indult, azóta 13 körmendi nyarat színesített az országosan is egyedülálló Strandkosárlabda Bajnokság.
A körmendi kosárlabdázás egyik bölcsőjének számító legendás, Rába-parti pályán, a régi mérkőzések hangulatának felelevenítésére jött létre a sorozat, aminek ötlete Györkös Imre fejéből pattant ki. Az esemény ötletgazdája korábban a város férficsapatánál dolgozott, így szorosan kötődött a körmendi kosárlabdához.
A másfél évtized alatt nemzetközivé nőtte ki magát az esemény, amelyen sok-sok lelkes hazai és határon túli kosaras mellett női és férfi válogatottak is pályára léptek. A játékosokon túl elismert, tekintélyes sztárvendégek emelték tovább a rendezvény színvonalát. Például Puhl Sándor, Knézy Jenő, Dávid Kornél, Várkonyi Attila, Sterbenz Tamás és az Animal Cannibals.
De többször megmérkőztek egymással a játéktér kialakítói, az egykori pályaépítők is.
De említésre méltó az is, hogy tulajdonképpen egy háromnapos buliról volt szó minden alkalommal, nem csak a Rába partján, hanem városszerte.
Az elmúlt év nyarán már elmaradt a rendezvény, elsősorban a főszervező és ötletgazda Györkös Imre megnövekedett munkahelyi elfoglaltságai miatt. A megszokott színvonal megtartásához nem jutott elég idő és energia, hiszen a szervezés egy egész év munkája volt minden alkalommal. Három éve már az interneten is tájékoztattunk mindenkit a rendezvényről, hiszen a Strandkosár saját honlappal rendelkezik, most is.
Az előző évek színvonala alatt nem szerettük volna megrendezni az eseményt, és igaz ez a jövőre is.
A szervezőgárda nevében ezért egy sajtótájékoztatón jelentettük be, hogy hivatalosan is véget ért a Körmendi Strandkosárlabda Bajnokság sorozata.
Az elmúlt másfél évtizedben sokan járultak hozzá a Strandkosár sikeréhez, hiszen a szervezést és a lebonyolítást végző csapat is sok emberből állt. Csak az utolsó alkalomra szűkült le a létszám három főre, de a szakszövetség és számos különböző kosárlabdás portál munkatársai is partnerek voltak az esemény népszerűsítésében.
Valamennyiüknek köszönet jár mindezért!
Ugyanakkor a szervezők ma is sajnálják, hogy a város nem tekintette sajátjának és támogatásra méltónak a Strandkosárlabdát, amely így is megélt 13 alkalmat.
A búcsú mégsem szomorú teljesen, hiszen - bár július közepén egy programmal szegényebb lett a körmendi nyár, de - a napfény és a víz megmarad a Rába-parti strandon, reméljük, hogy így lesz ez a pályával és a jó hangulatú kosarazásokkal is.
Még akkor is, ha a meccsek nem bajnoki keretben zajlanak.
Talán, valamikor, egyszer újra. Akár egy retro Strandkosáron…
Körmend, 2009. 05. 28.
Somogyi Tibor Györkös Imre Németh Zsolt
versenyigazgató rendezvényalapító-főszervező sajtófőnök
|